Népegészségügyi MSC

Olyan diplomások jelentkezését várjuk, akik az egészségtudományi ismereteiket magas szinten szeretnék művelni és azt továbbfejlesztve a fentiekben felsorolt tevékenységek végzésére magukban kedvet, képességet és elhivatottságot éreznek. Számítunk azok jelentkezésére, akik vállalják a másfél éves tanulmányi programban történő részvételt, az oklevél megszerzésének feltételéül szabott szakmai és nyelvi vizsgák letételét és kutatáson alapuló diplomamunka elkészítését.

Felvételi tárgyak

A felvételi elbeszélgetés tematikájához kattintson IDE.

A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok

Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: az egészségügyi gondozás és prevenció alapképzési szak, a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai szintű közegészségügyi járványügyi felügyelő,

A képzési és kimeneteli követelmények 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.

 

Egyéb információk:

A konzultációs napok pontos dátumát a levelező munkarendű képzésekre vonatkozóan a Kar félévkezdéskor teszi közzé.

Azon jelentkezőknek, akik valamely mesterképzési szakra nem teljes kreditértékkel beszámítható oklevéllel jelentkeznek, előzetes kreditelismerési kérelmet kell benyújtaniuk a Karhoz. Az űrlap a http://felvetelizoknek.etk.pte.hu/Nyomtatványok/Előzetes kreditelismerési kérelem menüpontjában elérhető. A kérelmek benyújtásakor a jelentkező vegye figyelembe, hogy a Karnak az elbírálásra 30 nap áll rendelkezésre, így kérelmét az Oktatási Hivatal által megállapított hiánypótlási határidőt megelőzően, legalább 30 nappal nyújtsa be.

Tanulmányi pontok számítása az oklevélen vagy az oklevél-átlag igazoláson feltüntetett oklevél minősítése alapján történik.

A felsőfokú tanulmányi eredmények igazolása oklevél-átlag igazolással történhet.

A Kar népegészségügyi mesterképzési szakja esetében a jelentkezés és a felvétel mesterképzési szakra és nem specializációra történik. A Kar az adott specializációt minimálisan 10, a specializációt választó és a specializációválasztási eljárásban meghatározott követelményeket teljesítő hallgató megléte esetében indíthatja el. A minimális indítási létszámtól a Kar egyedi döntéssel a kari kapacitások figyelembevételével eltérhet.

A specializáció választása az első szemeszterben specializációválasztási eljárás keretében történik, ahol a hallgatói és kari preferenciákon túlmenően a Kar figyelembe veszi a hallgató tanulmányi eredményét, illetve egészségi alkalmasságát. A specializációválasztási eljárás részletes szabályait a Kar vonatkozó szabályzatai határozzák meg.


Felvételi pontok számítása


Általános szabályok

A jelentkezés benyújtása előtt a jelentkező mindenképpen informálódjon, hogy az adott mesterképzésre való jelentkezéshez milyen alapképzésben szerzett oklevél szükséges. Ha ez alapján nem rendelkezik teljes kreditértékű oklevéllel, úgy a megjelölt felsőoktatási intézménynél ún. előzetes kreditelismerési eljárást kell kezdeményeznie. Ennek eredményessége esetén az erről szóló kreditelismerési határozatot a felvételi eljárás során kell benyújtani.
Mesterképzésben legfeljebb 100 pont szerezhető, mely tartalmazza a többletpontokat is. Azon jelentkezők, akik esélyegyenlőség jogcímen többletpontra jogosultak, azok számára jogcímenként külön-külön kell meghatározni a maximálisan kapható pontokat, és az összes jogcímet figyelembe véve – az esélyegyenlőségben részesítendők többletpontja – nem lehet több 10 pontnál, és nem lehet kevesebb 1 pontnál.


Intézményi szabályok

A Kar a jelentkező teljesítményét felvételi pontszámmal, 100 pontos rendszerben értékeli, amelyet a tanulmányi pontok, a felvételi vizsgapontok és a többletpontok összegzése, vagy a felvételi vizsgapontok megkettőzése és a többletpontok hozzáadása, vagy a tanulmányi pontok megkettőzése és a többletpontok hozzáadása alapján kell kiszámítani. A többletpontok összege maximum 10 pont lehet.

A Kar a mesterképzésben a tanulmányi pontokat az oklevél minősítéséhez rendelt alábbi pontszámok szerint számítja: jeles - 45 pont, jó - 36 pont, közepes - 27 pont, elégséges - 18 pont.

A Kar a kiemelkedő szakmai teljesítményért 5 többletpontot ad. Kiemelkedő szakmai teljesítménynek minősül az egészségügyi szociális munka mesterképzési szak esetében a sikeres szociális szakvizsga, az ápolás, az egészségügyi menedzser, a fizioterápia, a klinikai laboratóriumi kutató, a népegészségügyi, a sportmenedzser, a tanári [4 félév [egészségügyi tanár],] valamint a táplálkozástudományi mesterképzési szakok esetében az igazolt, kiemelkedő tudományos tevékenység.

 
Pontszámítás:
Felvételi pontok:
 - felvételi elbeszélgetés: 45 pont
 - oklevél minősítése alapján: 45 pont
vagy
 - oklevél minősítés duplázása: 90 pont
vagy
 - felvételi elbeszélgetés duplázása: 90 pont
 

Többletpontok minden szak esetében:  maximum 10 többletpont adható.
 - Esélyegyenlőségi maximális pont: 6 pont
    - fogyatékosság: 2 pont
    - gyermekgondozás: 2 pont
    - hátrányos helyzet: 2 pont
 - 1. nyelvvizsga / felsőfokú (C1) komplex: 2 pont
 - 1. nyelvvizsga / szakmai felsőfokú (C1) komplex: 4 pont
 - 1. nyelvvizsga / szakmai középfokú (B2) komplex: 2 pont
 - 2. nyelvvizsga / felsőfokú (C1) komplex: 4 pont
 - 2. nyelvvizsga / középfokú (B2) komplex: 2 pont
 - 2. nyelvvizsga / szakmai felsőfokú (C1) komplex: 6 pont
 - 2. nyelvvizsga / szakmai középfokú (B2) komplex: 4 pont
 - intézményi TDK 1-3. hely: 5 pont
 - kiemelkedő szakmai teljesítmény: 5 pont
 - OTDK 1-3. hely: 5 pont


Csatolandó dokumentumok

Felvétel feltétele: felsőfokú oklevél, felsőfokú tanulmányi eredmények
Többletpontokat igazoló és egyéb, jelentkezéshez kapcsolódó dokumentumok: fogyatékosság igazolása, gyermekgondozás igazolása, hátrányos helyzet igazolása, nyelvvizsgát igazoló dokumentum, OTDK/TDK igazolás, szakmai tevékenység igazolása


Népegészségügyi

 

Képzési terület: orvos- és egészségtudomány

Képzési forma, munkarend: mesterképzés (MSc) levelező munkarend

Képzési idő (félév): 3

Finanszírozási forma: Állami ösztöndíjas / Önköltséges

Önköltség (félév): 400000 Ft (mindkét munkarend esetében)

Képzés helye: Pécs (mindkét munkarend esetében)

Az összegyűjtendő kreditek száma: 90 kredit

Szakképzettség megnevezése: okleveles népegészségügyi szakember


A Bsc szak elvégzése után lehetőség vagy Ápoló mesterképzési szak (Ápoló MSc) elvégzésére.

A tudományos pályára vágyók a képzés után jelentkezheznek saját Egészségügyi Doktori Iskolánkba.


Általános információk

A mesterképzésben olyan szakemberek képzése zajlik, akik a népegészségügyi tevékenység tudományos alapját jelentő és az ahhoz kapcsolódó módszertani és gyakorlati ismeretek birtokában képesek a betegségek megelőzésére, a lakosság egészségi állapotának javítására és helyreállítására, a szakmai, az össztársadalmi és az ágazatközi együttműködés során.



PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM
EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR

7621 Pécs, Vörösmarty M. u. 4. -

+36-30-1842289

info@etk.pte.hu